2011. június 30., csütörtök

TÁBOR június 20-24.

Az elmúlt héten minden napunk a Bókay kertben megszervezett táborunkban telt.

Napirendünk szerint reggeli után úsztunk, aztán szabadidő, ebéd, pihenő, úszás, és megint szabadidő. Bővebben:

A napunk reggelivel kezdődött a Bókai kertben, amit gyorsan bekapkodtunk, mert siettünk az első úszásunkra.

Egy órán keresztül dolgoztunk, játszottunk a vízben.

Aztán jött a "gyorsasági öltözőverseny". A legkisebbtől a legnagyobbig volt a verseny, tétje nem volt, csak annyi, hogy előbb elkészült még a leglassabban öltöző ebihalunk is.

Elkészültünk, majd elfoglaltuk a helyünket a füves területen, kiteregettük a vizes úszóruháinkat, törölközőinket, és következett a minden hajnalban készülő tízórai belakmározása. Minden gyermeknek jól esett a plusz étkezés, hisz az úszás kifogyasztotta a kalóriáinkat. Utána még volt egy kis gyümölcs, édesség, ami belefért még az ebéd előtti időnkbe.

Pocaktelítődés után a szabadtéri játékoké volt a főszerep. Volt futóverseny, foci, röplabda, kártyázás, pólófestés, zászlókészítés, lufi fújás, ezek kidurrantása, stb. Nagyon ötletesen feltalálta magát minden kisember.

A futkározásban elfáradt kisebb nagyobb csemetéinkkel összepakoltunk, aztán indultunk ebédelni. Felnőtt szemmel nézve a "retro menza ebédek" hete volt.

Ebéd után egy cseppnyi pihenőnk volt, mindenki vízszintesbe helyezte magát arra a fél órára.

Egy órától a napi második uszodai munkánk következett, ebben egy kicsit több vizes játék szerepelt.

Aztán újra össznépi öltözőverseny. Siettünk, mert ismét hangosan korogtak a hasak, várták az uzsonnát. Az uzsonnáért a nagyfiúk csapata ment el az ebédlőbe, időt számolva alig vártuk, hogy visszaérkezzenek. Elfogyasztottuk az uzsonnát, a délutánra szánt gyümölcsöt, édességet is.

Aztán amíg meg nem érkeztek a szülők, addig elfoglaltuk magunkat a szabadtérben.

És kezdetét vette az autóverseny Vecsésre az uszodáig. Ki fog előbb odaérni edzésre.

A táborozó gyerekeknek csak játék volt a napi harmadik edzésük. A többieknek meg a technika csiszolása.

A hetünk nagyon fantasztikusan telt. Összekovácsolódott még jobban kis társaságunk. Mindenki nagyon sokat úszott, nagyon sokat fejlődött. Látszott az arcokon az élvezettel való gyakorlás. Minden kis Ebihalon (akik másfél nap alatt teljesen egyedül úsztak a nagy medencében!), Cápalinán, Cápán a fejlődés jelei mutatkoztak. Sőt az egyik Cápalinánk oktatott is. Az általa eddig megszerzett úszás tudását próbálta meg egyik ebihalunknak átadni, nagy nagy élvezettel, amit mi örömmel figyeltünk.

Pénteki napunkon az a szülő, aki meg tudta oldani, megnézhette valamelyik úszásunkat. A szülői élményeket a beszámoló végén lehet olvasni.

És még ami kimaradhatatlan. Egy anyukánk, akinek a gyerekei a mi kezeink alatt tanulták meg az alapokat, most segítőként, kollegaként ott volt velünk. A gyerekekhez való viszonya fantasztikus volt, segített mindenben, amiben tudott, legyen akár az öltözés, akár az edzés. Nagyon köszönjük és Örülünk, hogy eljött velünk erre a hétre.

Az Ebihalaink, Cápalináink, Cápáink leírták egy-két mondatban, hogy milyen volt számukra a táborozás. De mi felnőttek is nagyon jól éreztük magunkat, sokat tanultunk a gyerekekről, gyerekektől. Élmény volt ez a TÁBOR.

Probléma senkivel nem volt, EGY SZUPER KIS TÁRSASÁG VOLTUNK, VAGYUNK, LESZÜNK!

GYEREKEK IROMÁNYAI:

Nekem az tetszett a legjobban, amikor strandoltunk. J.Cs. 9 éves

Nekem az volt nagyon jó, amikor T bá belelökött a vízbe. B.F. 10 éves

Jó volt a Flórával játszani, meg Gáborékkal vízbe dőlni. F.P. 6éves

Jó volt Bernivel játszani, na meg T bával úszni. Z.F. 7éves

Az volt a legjobb, amikor T bá belelökött a vízbe. Jó volt az úszás is! E.B. 7 éves

Az volt a legjobb, amikor Bálinttal játszottunk, meg amikor úsztunk. F.G. 11éves

Az volt a legjobb, amikor meg tanultam fejest ugrani. Jó volt a levegőn enni, és inni is. H.R. 5 éves

Jó volt fejest ugrani a vízbe, úszni, jó volt minden, csak nem tudom miért volt olyan hideg a lábmosó. T.L. 6éves

Jó volt bohóckodni a többiekkel, meg Levivel kártyázni. B.A. 5 éves

Jó volt, szeretek úszni. Jó volt bombát ugrani. V.B. 4 éves

Tetszik a tábor, jók a szabadidős programok, jó volt úszni is. Strandolás is jó volt. H.G. 14éves

Nagyon jó a tábor, jókat nevetünk és beszélgetünk. Sokat úszunk és ez nagyon jó, de azért többet szórakozunk.

Sajnos, hogy csak egy hétig van tábor! Jó lenne még egy hét! Z.M. 12éves

Szeretek hason és háton úszni. Tetszik az aranyhalakkal teli tó is. B.D. 4,5 éves

Jó volt a csendes pihenő, és jó volt háton úszni. Szeretek úszni. B.P. 4,5 éves

Nekem a legjobban a folyamatos, jó úszások tetszettek T bával. Jó volt a lepedőfestés is. Sz.R. 10éves

Jó volt a tábor. Leginkább az tetszett, amikor háton ülve lökött minket bele a vízbe T bá. A szaltó is jó volt. H.B. 8 éves

Jó volt úszni és játszani. A.Á. 9éves

Az volt a legjobb, amikor T bá belelökött a vízbe minket. Jó volt elsétálni az uzsonnáért is, de a strandolás is nagyon tetszett. Z.B. 9éves


Szülői vélemények:

Köszönöm, hogy itt lehettem veletek. Nagy élmény volt ez az együtt töltött egy hét. Nagyon fog hiányozni a nagyok humora, a kicsik zizegése. Jó volt így hogy kicsik-nagyok együtt voltunk. Köszönök mindent, nagyon sokat kaptam és tanultam ebben az 1 hétben. Gratulálok minden Kicsinek és Nagynak a heti fantasztikus teljesítményhez! Z.E.

A Tábor utolsó napját már nagyon vártuk, mert tudtuk, hogy az a nap lesz, mikor megláthatjuk mit és mennyit fejlődtek. Apa lelkemre kötötte a kamerát nehogy otthon hagyjam, de ez kamera nélkül is felejthetetlen élmény. Mikor beálltunk az üvegfal mögé már mindenem remegett az izgalomtól. Ekkor megláttuk a mi kis PICURUNKAT, amitől azért meg is nyugodtam "még épségben"van és vidáman ugrándozik a vízbe. Nem beszélve a part menti szökkenésekről, és T bá hecceléséről, hogy minél előbb beugorhasson a vízbe. Számomra eddig is rohamtempóban tanult úszni, de amit a tábor után láttam az elképesztő volt. Ahogy a nagy vízben egy csöppnyi félelem érzetük nem volt. Mindenki csinálta, amit kell, figyeltek egymásra, és lelkesen szurkoltak a társaiknak hogy végére érjenek a medencének. Nagyon édesek voltak. Engem a nagyok is elkápráztattak. Szóval a nap végére megnyugodtunk és boldogság öntötte el a szívünk. A kamerán már az utolsó felvételek elég remegés mentesek lettek. Utána már boldogan ültünk le közétek a parkba,mint egy nagy család. Köszönjük Nektek !!! PetraAnyu

Pénteken, amikor már egy hete nem láttam a csapatot edzeni, elájultam. Miután észhez tértem, edzés után kezet fogtam T Bával, megköszöntem a munkát, és gratuláltam. Valami egészen hihetetlen, fejlődés látszott a csapaton. Mindenkin. A legminibbtől a legnagyobbig óriási változást láttam én, a laikus. Fantasztikus munkát végeztek az edzőink! Az, hogy a gyerekek ezt "csak" egy jó hétnek tudták be a nyári szünetből, az azt bizonyítja, hogy nem keserves edzőtábornak, kötelező, hosszú és fáradtságos hosszaknak konstatálták a heti munkát, hanem nagyon jól is érezték magukat. Köszönöm ezt a fantasztikus hetet Nektek!! LeviPanniAnyu

Hihetetlen, hogy mennyit fejlődtek a gyerekek ez alatt az egy hét alatt! Csodaszép, ahogyan úsznak, ahogyan viselkednek a medencében! BogiRékaAnyu, BoldiAnyu

Köszönetet minden tábori résztvevőnek,akik kislányommal foglalkoztak,oktatták,nevelték,és vigyáztak rá, s minden gyereknek akik játszottak és barátkoztak vele. Nagy öröm látni a rohamos fejlődést,és azt,hogy ilyen remekül sikerült a víztől való félelmét úszásimádattá változtatni.Bízunk benne,hogy jövőre ismét élvezheti az úszótáborban a társaságotokat,s mi szülők még nagyobb büszkeséggel figyelhetjük az üvegfalon keresztül gyermekünk további fejlődését. DomiAnyu

Köszönjük szépen Nektek ezt a szép hetet, nagyon jó volt az úszótábor a lányom nagyon jól érezte magát! RékaAnyu


EGY SZUPER KIS TÁRSASÁG VOLTUNK, VAGYUNK, LESZÜNK!




Köszönjük, hogy a szülők segítségével összejöhetett ez a tábor. Reméljük jövőre több hetet is meg tudunk oldani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése