2010. október 11., hétfő

2010. október

Ismét itt vagyok. Halad az idő már megint egy hónap telt el munkával.

Nagyon nagyon szépen úszkálnak az ebihalak, cápalinák és cápák. Még nagyon betegség nem tizedelte meg az edzéseket.
A feladatok maradtak, nagyot nem változtattunk. Véleményem szerint nagyon sokat fejlődtünk. Már a kisebbek is bírjak a hosszabb távokat.
Sőt volt nagymedencés edzésünk is, és remélem a gyerekek is annyira élvezték mint én! Sok jó kép készült róluk, ami a picasa albumunkban megtekinthető. Az új honlapunk is elindult már, bár van még írogatni való információ.
Nagyon készülünk a téli versenyeinkre, ahol már a legkisebbek is elindulnak.
Az ebihalacskák edzésein a pontos technikai feladatok gyakorlása után, mindig gyakoroljuk a versenyhelyzeteket. Próbálunk úgy úszni, mintha ott lennénk a versenyen a nagymedencében. És sikerül. Még az indulással vannak kisebb gondok, de ez addig megoldódik! Játszani imádnak, néha az edzések közé is iktatunk be egy cseppnyi játékot. De az edzések közben nagyon sokszor hangzik el a kérdés, hogy mikor játszunk már? Még mennyi idő van addig?
A nagyobbakkal még mindig közösen találjuk ki a napi edzést, és utána teljes erőbedobással hajtják végre. A játék nagyon sokat jelent még nekik is. Muszáj, hogy ne unják meg a monotonitást.
Röviden ennyi történt velünk a múlt hónapban. Dolgozunk, úszunk, készülünk a versenyeinkre.