2011. január 31., hétfő

2011 Január

A téli szünet után elkezdtünk egy új évet, új szezont a gyerekekkel.
Mindenki feltöltődve érkezett az első edzésekre, és ez meg is látszott a munkánkon. Nagyon szépen, technikásan úsztak minden korosztály úszópalántái.
Kezdéskor alig volt beteg Ebihalunk, de a hó végére a csapat tagjai közül már mindenki átesett legalább egy betegségen! Így új feladatokat nem tudtunk elkezdeni gyakorolni, de nagyon sokat ismételtünk, technikáztunk. Reméljük a sok sok gyakorlásnak is meg lesz az eredménye! Majd a versenyeken megmutatkozik.
A hó végére lassan rendeződni látszott létszámunk, így most már újabb feladatokat is gyakorolhatunk!

2010 RövidenTömören

SZÁMUNKRA

A VILÁG LEGNAGYOBB EBIHALAI

GYAKOROLNAK A MI KIS USZODÁNKBAN

Sok minden történt velünk az elmúlt időszakban, néhány pontban felsorolva:

  • Az elmúlt évek szokásaihoz híven, 2010-ben is részt vettünk versenyeken, húsvét tájékán, nyár környékén és télen a télapó érkezésekor is.
  • A csapat háza táján is történtek változások, voltak gyerekek, akik máshol folytatták pályafutásukat,de voltak olyanok is akik újonnan csatlakoztak lelkes csapatunkhoz!
  • Edzéseink időpontjai változatlanok. Hétfőn – szerdán - pénteken, az első órában a kisebb Ebihalak, a második órában Delfinek, Cápalinák, Cápák úszkálnak Ebihalacskákkal fűszerezve. És alkalmanként a nagyobbak órájára érkeznek Cápatestvérek, régi tanítványok. A szombati edzéseken egy időpontban úszik mindenki.
  • Nagymedencés edzéseinknek új helyet találtunk, ami 100 %osan kielégíti minden igényünket.
  • Újabb csapatokat ismertünk meg, és új barátságok szövődtek úszópalántáink között.

Hosszabb változatban:

A beszámolóinkban mi nem tudunk külföldi versenyekről, eredményekről beszámolni, nekünk nincs hetente bajnoki fordulónk, amiről érdemes lenne írni. Nekünk csak olyan eredményeink vannak, ahol Ebihalaink más kis csapatok tanítványaival úsznak háziversenyt.

Nálunk „úszik” a munka a verseny előtt, közben, után.

A versenyeknek, amiken részt szoktunk venni, a céljuk, hogy azok a gyerekek, akiknek nem a versenysport a fő szempont, - hanem csak annyi, hogy úszástudásukat tökéletesítsék, sportoljanak valamennyit, egy Csapathoz tartozzanak, egy jó Közösségben teljenek az ott eltöltött órák, - azok is megmérethessék magukat, megmutathassák tudásukat a szüleiknek, nagyszüleiknek, rokonaiknak. Persze ezeken a versenyeken is a szó szoros értelmében verseny van, ugyanúgy törekszenek a fantasztikus teljesítményre a palánták egymás ellen, küzdenek az éremért, oklevélért, ajándékért! De a cél, hogy jól érezzék magukat, és amit végrehajtottak azzal elégedettek legyenek.

Mi KIS CSAPATUNK egy „hatalmas” kis Közösség. Összetartó, egymást segítő fiatalok, gyerekek, szülök, alkotják.

Magam és családom részéről bizton kijelenthetem, hogy fantasztikus érzés egy ilyen közösség tagjának lenni.

És akik ebben a CSAPATban úszkálnak:

Hajnal Réka, Susán Réka, Bárdos András, Ricsán Dominik, Lábas Dóra, Takács Pálma,Tóth Levente, Falusi János, Rácz Norbert, Endrődi Bernadett, Zalay Flóra, Susán Dávid, Hajnal Boglárka, Jónás Csilla, Zalay Bálint, András Ádám, Butor Fanni, Szücs Réka, Várszegi Balázs, Lakatos Vivien, Jónás Csaba, Filipszky Gábor, Filipszky László, Zalay Máté, Horváth Gabriella, Pum Günter